Határozott, vezető egyéniség. Szokták rám mondani. Valahogy mindig úgy hozta az élet, vagy talán kicsit tudatos is, hogy mindig olyan emberkékkel voltam körül véve, akik hallgattak rám. Sok kapcsolatomban, mind baráti, mind szerelmi értelemben én voltam a dominánsabb fél. Tudom befolyásolni az embereket. A legtöbbször. Hát őt nem tudtam. Néha összehoz a sors olyanokkal, akikkel nem tudok egyszerűen mit kezdeni. Vonz bennük a kihívás, de általában bukta a dolog. Figyelek, megtalálom a gyenge pontot és ott ragadom meg a másik embert. De van olyan, akin nem találok. Ők legtöbbször kiszámíthatatlanok, szélsőségesek. Ezzel nem tudok mit kezdeni.

Egy társkeresőn “találkoztunk” majd pár levél után folytattuk egy  népszerű közösségi oldalon… egy estén keresztül. Majd nem hajnalig beszélgettünk. Kedvesnek, értelmesnek tűnt, meg persze jóképűnek, veszettül. Másnap mentem edzeni, és utána randiztunk. Én olyan izgatott voltam, mint régen nem. Hatra volt megbeszélve egy pizzázó előtt. Itt volt az első kapufa. Én értem oda hamarabb. Várnom kellett egy kicsit rá. El is késett, de nem sokat. Ezt nem szeretem, de túl léptem rajta. Az első pillanatban megtaláltuk a közös hangot. Nagyon jól elvoltunk. Nagyon tetszett. De nem akartam beleélni magam. Nem akartam, de sikerült. Romantikus első csók… Kijöttünk a pizzériából. Én udvariasan megkérdeztem, hogy zavarja-e ha rágyújtok. De mondta, h nem. Sétáltunk egymás mellett, egyszer csak elkapta a kezem magához fordított és megcsókolt. Fel sem eszméltem a dologra, csak, úgy pár másodperc múlva. Mondta utána, hogy azt hitte pofon lesz belőle. De mondtam, hogy úgy meglepődtem, h még a nevem is elfelejtettem. Plusz  a cigi. Jó időzítés. De akkor még nem tűnt fel semmi. Igazából tetszett, hogy ilyen heves.

Vagy három hétig találkozgattunk, séta, kávé ilyenek, csak a szokásos program. Én már mondtam neki, hogy ki leszünk tiltva a helyről, mert úgy egymásba voltunk gabalyodva…. Mindenféle hiányom volt. Neki csak egyféle, de akkor még mindig nem sejtettem, vagy inkább nem akartam, éreztem én, hogy nem lesz ez így jó, mert túl gyorsan haladunk. De sodortam magam. Őt nem tudtam befolyásolni, megpróbáltam, nem ment. Szép szavak, hízelgés, minden volt. Egy darabig.

Eljött a pillanat, hogy megkérdezte, hogy nem alszunk-e együtt. Én persze igent mondtam. És itt kezdődtek a problémák. Meg volt, jó volt, na azért nem tűzijáték, de egy erős csillámpor. De azt már nem tudtam meg, hogy milyen lenne a második. Elkezdődött, hogy napokig nem tudtam róla semmit. Semmit, hogy merre jár, mit csinál, majd a semmiből előkerül, mintha mi sem történt volna. Nem tudtam ezzel a helyzettel mit kezdeni. És a legrosszabb énemet hozta ki belőlem. Az akaratos, hisztis hárpiát. Így utólag már sajnálom szegényt, de akkor jogosnak érzetem a dolgot. Tett ígérteket, amiket nem tartott meg. Utálom, az ilyen embereket. Írogattam neki, a hol szívhez szóló, hol kedvesen számon kérő, hol ingerült, hol hisztis leveleket. Amikre ő rendszerint nem válaszolt. Majd jött a meguntam, és csalódottan, fülem farkam behúzva nem foglalkoztam vele. De előkerült. Mintha mi sem történt volna. “Hogy vagy Cica? mi van veled? Mikor találkozunk?” És én megint bedőltem, szánalmas, de igen. Viszont a találkozóra nem került sor. És egy nagyon érdekes sztorival állt elő, amire már nem voltak szavaim, ami azért nagyon ritka.

Randi napja, átjön, vagy legalábbis este még ezt mondta. Napközben nem tudok róla semmit, mert költözik, állítólag. De már egy hete. Hahaha. Este várom otthon. Semmi sms, vagy hívás. Majd egy félórával később, mint, ahogy meg kellett volna érkeznie, írt a közösségi oldalon: “Nem tudok kimenni, anya elvitte az autót. Bocsi.” Én ledöbbentem. És annyit válaszoltam csak “járnak ám felénk buszok is…szia” Mert udvarias lány vagyok.