Engem felbosszant. Főképp mikor, erre másokat is buzdítanak. Rengeteg olyan idézetet látok, amiben a következőket olvashatja  a nagyérdemű: “Várj, légy türelmes, az idő majd mindent megold. Ha eljön a te időd, akkor majd minden jó lesz. Ha nem jön össze, akkor az nem a te utad volt.” Ez bosszantó. Miért kell mindig mindenre várni? Miért akarják(nem is tudom kik), hogy passzív emberek legyünk, és csak várjuk azt a bizonyos galambot? Nem értem, esküszöm, nem értem.

Várni egy férfira? Már átvitt értelemben, nem a való életben, mert késik mondjuk. Miért nem teszünk érte, ha már van egy valaki, aki szimpatikus, miért kell megvárni, hogy besétáljon az életünkbe. Olyan nincs. Ha nem teszünk érte, akkor nem is lesz belőle semmi! Ez tuti. Ha már belép az a valaki, akkor azért tenni is kell. Persze, egy nőnek könnyű arra hivatkozni, hogy “én nő vagyok, kezdeményezzen ő” Nem azt mondom, hogy mindent meg kell tenni egy férfiért (csillagok, Mount Everest…stb.) De azért lehet tenni, hogy felkeltsük a figyelmét. Mennyiszer hallottam, hogy “amúgy szimpi lenne, de nem is tudtam, hogy érdeklem” Lássuk be, néhány (hangsúly a néhányon van!) pasi ilyen szempontból kicsit vak. Kell egy kis löket nekik, hogy észrevegyenek minket. És mennyi lehetősége van egy nőnek, hajjjj! Kell egy kis rafinéria. Több férfi ismerősömtől is hallottam, hogy nekik nem utalgatni kell, hanem megmondani, hogy mit akarok. És Hölgyeim, ez beválik. Néma gyereknek…ugye.

Mindenhol sétálgatnak lehetőségek, és most nem csak a férfiakról beszélek, hanem úgy általában, csak nem akarjuk őket észrevenni. Általános ez a “ha nekem rendelték, akkor úgyis visszajön” Na, szerintem ebben benne van a remény, akarom, hogy visszajöjjön, csak nem teszek érte semmit. De miért is? Büszke vagyok? Hülye vagyok? Nem tudok valamit? Ezen senki nem gondolkodik el. És ez baj. Sokszor csak a kommunikáció akasztja meg a kerekeket. ÉS ez még nagyobb baj. Felnőtt ember tud az érzéseiről beszélni, elvileg. Hangsúly: elvileg. De sajna még mindig könnyebb egy másik embernek (barátnő, anya, apa, tesó) elmondani, mint az ember fiának. És ez a legnagyobb baj.